Füldugó
Egyre többször látom - vagy csak mostanában tűnik fel -, hogy emberek mennyire nem figyelnek a másikra. Nem, itt most nem az általánosságban, embertársainkra fordított figyelemre gondolok, az már régóta kevés - sajnos. Inkább egy újabb "jelenség" az, amit lépten nyomon elcsípek.
Középkorú, rocker-évei után erős nosztalgiát érző férfi sétál előttem, egyik kezében iskolatáska, másik kezével kislányát vezeti. Beszélgetnek. Lassan beérem őket, és mikor elmegyek mellettük, akkor veszem észre, hogy a férfi hosszú haja az iskolatáska felőli oldalon egy fülhallgatót takar. Miután megelőztem őket, félig-meddig megkönnyebbülök, mert látom, hogy a kislány felőli oldalon nincs bedugaszolva a zene emberünk fülébe...
Metró. Reggeli sokaság. Az iskolakezdés erősen érezteti jeleit az utazóközönség összetételén. Az ajtónál két fiatal áll, karjaik egymás körül. Idilli kép lenne, de észreveszem, hogy a fiú folyamatosan beszél, miközben a lány mindkét(!) fülében ott a bedugott fülhallgató. Tény, hogy a metró zaja miatt a fiú beszédéből egyébként sem sok hallatszik, de a bedugott fülhallgató még ebből is jelentős mennyiséget kiszűr...
Ennyire nem kíváncsiak az emberek a közvetlen közelükben élő társaikra? Én imádom a zenét, és legtöbbször én is zenével a fülemben közlekedek, legyen szó sétáról, vagy tömegközlekedésről. De csakis akkor, ha egyedül vagyok útközben. Úgy gondolom, hogy ha valaki velem van, akkor az a legkevesebb, hogy a lehető legtöbb figyelmet szentelem neki. Ezzel mutatom, hogy figyelek, érdekel, amit az illető mond, vagy mondani akar. A bedugott fülhallgató számomra egy jelzés: ne zavarj, nem figyelek rád, nem érdekel a mondanivalód. Én még a liftben is kiveszem (vagy be sem teszem) a fülhallgatót, ha nem egyedül vagyok, még ha nem is ismerem az illetőt.
Nem kéne az egyébként is táguló szakadékot tovább mélyítenünk...
Comments [0]